Hogyan neveljünk BOLDOG gyermekeket?

Felelős Szülők Iskolája

Hálásnak lenni

2016. november 16. - MoniLisa

korababa.jpgVan az úgy, hogy az ember lányának elkezd potyogni a könnye, elérzékenyül, mert felelevenedik benne valami a múltból….Jártatok már úgy, hogy a zene olyan csatornákat nyitott meg Bennetek, amiről már azt gondoltátok, hogy rég bezárult, hogy a titkos kert nem is létezik. Így jártam minap Csajkovszkijt hallgatva amikor is egy ünnepen voltunk, velem az egész családom, az ölemben ült legkisebb gyermekem. Simult, ahogy anyához a gyermeke, simultam hozzá és büszke voltam rá, hogy tehetem, mert megmentették Őt nekem. Igen, ünnepen voltunk, a koraszülöttek világnapjára rendezett koncerten, ahol a legkisebb hősökre emlékeztek és hálát adtunk, hogy köztünk lehetnek.


Hálát az odaadó gondoskodásért, hálát a JÓISTENNEK, hogy ma is ölelhetjük Őket és hálát azokért az orvosokért, szakápolókért, aki küzdenek értük. Mert amikor egy baba korábban vagy más problémákkal jön a világra az az anyának, az apának élete LEGMEGRÁZÓBB dolga, várni, hallgatni a koraszülött osztályon a gépek csipogását, reménnyel belépni nap, mint nap; „Ugye azt mondják majd hogy jól van, hogy jobban van és hogy HAZAMEHETÜNK?!”. És micsoda küzdelem zajlik odabent, odabent az inkubátorban, odabent az anya fejében és szívében, odabent a koraszülött osztályon, ahol név szerint szólítják a félkilós csecsemőt is, mert TISZTELIK, SZERETIK.

korababa2.jpg


Nem mindenkinek sikerül…Jártam úgy szoptatni a koraszülött osztályra, hogy a mamának az ikreiből már csak egy élt, de könnyek között küzdött a másikért, fejte az anyatejet, ölelte a gyermekét és a sorsközösség megerősítette Őt is, hazajutottak. A küzdelem megtanított tisztelni az ÉLETET, megtanított arra, ami fontos, az EGYÜTTMŰKÖDÉSre és az ODAADÁSra. Aztán mi is kijöttünk, felépültünk és ma is csodálom a missziót, amit a koraszülött orvosok és a nővérek végeznek egyre nagyobb sikerrel. Ezért alapítottam a Felelős Szülők Iskoláját, mert sok mindent meg lehet és kell tanulni, szülővé válni, elfogadni és szeretni is.
November 17-e a Koraszülöttek Világnapja, lilába öltözünk és sétálunk a Lánchídon, mert fontos, hogy figyeljünk egymásra és tisztelettel és hálával adózzunk a PICi hősöknek és támogatóiknak.
Magyarországon minden tizedik kis újszülött korababa, amiről sokszor senki nem tehet, de lehetnek HŐSÖK és lesznek is!

szimpatiaseta_korababak.jpg


Hálával tartozunk és hálásnak lenni jó, mert az azt jelenti, hogy valami megadatott, köszönet érte! Hajrá PICik!

A bejegyzés trackback címe:

https://felelosszulokiskolaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7711963719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása