de Ő csupa jóindulatból, önkényesen a buszmegállóba tolt tovább, meg se kérdezve, hogy hova szeretnék menni. Pedig már épp a bolt ajtajában voltam, hogy bemenjek egy péksüteményért...
Ahhoz, hogy bemenjek, két lépcsőn kell feljutnom a kerekesszékkel, ami nem mindig sikerül, volt, hogy kiborultam, kiestem, de ez szinte mindennapos. – fogalmaz egy kedves kerekesszékes barátom, kollégám, aki nap, mint nap találja szembe magát testi fogyatéka és kerekesszéke okán abszurd helyzetekkel.
Zsolti fiatal, mentálisan friss, érzékenyítő trénerként és coachként dolgozik, nap, mint nap meséli el, dolgozza fel újra és újra balesetének minden percét, hogy ezzel erőt és példát adjon diákoknak, felnőtteknek, öregeknek. Napi 10-12 órát is dolgozik és így érzi jól magát, ha adhat.
Mit adhat egy mozgássérült ember egy egészségesnek? Hitet, szemléletet és a problémák átértékelésének hatalmas nagyítóját, de ezt magunknak kell megtalálnunk és belenéznünk.
Zsolti egy tízemeletes ház 7. emeletén lakik, ahol, ha elromlik a lift, magának kell felkúszni a féloldali bénulásával együtt, arról nem is beszélve, hogy maga után fel kell rángatnia a saját kerekesszékét is...
Zsolti 18 évesen ugrott fejest a Tiszába, ahol eltörte az ötös csigolyáját és teljesen lebénult. 76 napot töltött intenzív osztályon, 70 kg-ról 27 kg-ra fogyott le, szondán táplálták hosszú ideig. Csoda, hogy él és hogy az egyik oldala mozgásképessé vált. Megküzdött érte és az orvosok is. A családja és akkori barátai mind elhagyták, új élete lett, de saját bevallása szerint nem bánja, mert akkor, ott, volt ideje gondolkozni és megváltozni. Megtalálta az értéket az életben, nap, mint nap tréningeket tart, Ő maga vállal beteggondozást és igen, ÉL. A testi korlátait a mentális képességei számtalanszor felülírják és higgyétek el, hogy van mit.
Egy nap, amit közös utazással, közlekedéssel, előadással töltöttünk, rádöbbentett arra, hogy mennyire nem vagyunk készek a helyes segítségnyújtásra, hogy számtalan mozgáskorlátozottaknak kialakított tér egyáltalán nem az, hogy félóra keresgélés után tudunk egy kávézóba bejutni a bejárat miatt, hogy a kerekesszéket ki-be tenni a személygépkocsi csomagtartójába hány emberes feladat, hogy hányan megnéznek minket az utcán... pedig ez csak egy egyszerű hétköznap volt.
Hogyan segíthetünk jól, hogyan álljunk a fogyatékkal élőkhöz? Összeszedtem néhány jó tanácsot ezzel kapcsolatban, ami nyilván eltérhet egy látás- vagy hallássérült, vagy egy mentális problémával, betegséggel élő esetén, de egy biztos:
ELSŐ A TISZTELET A FOGYATÉKKAL ÉLŐ EMBERTÁRSAINK FELÉ!
- Az a jó segítség, ami neki is az, ezért mielőtt bármit tennénk, kérdezzük meg Tőle, hogy az valóban segítség-e! (lásd: a közért helyett a buszmegállóban kötött ki alanyunk is)
- Kérdezz, de ne sugdolózz, ítélkezz! Sokkal jobb, ha az érintett személytől kérdezed meg a személyes dolgait, akár ha volt balesete azzal kapcsolatban, akár a betegségéről.
- Ne bámuld! Igen, sokszor máshogy néznek ki, de ezt illedelmesen próbáld kezelni, Téged is zavarna, ha stírölnének, bámulnának.
- A humor, a vicc a legközvetlenebb út ember és ember között és a fogyatékkal élők ebben zseniálisak, hisz önirónia, vicc nélkül nem is tudnának túljutni a napi nehézségeiken.
- Adj nekik figyelmet, figyelmességet! (Múltkor egy vak lány olyan gyönyörűen beszélt nekem az orgona színéről, illatáról, amire még emlékezett látókorából, hogy vittem neki egy ilyen illatú tusfürdőt... hát azt a boldogságot elmondani sem tudom…)
- Adjunk időt magunknak és nekik is, hogy kialakuljanak a kapcsolódások! Itt sem mindenki passzol mindenkihez.
- A gyerekeinknek meséljünk érzékenyítő meséket fogyatékkal élőkről! Ha már nagyobbacskák, vigyük el Őket olyan programra, ahol időt tölthetnek fogyatékkal élőkkel, már a legkisebbek is nagyon élvezik a jelnyelvet vagy épp nemezelést látássérültekkel.
- Ne a másságot, hanem az azonosságot keressük egymásban!
- Ha még nem voltunk, menjünk el egy fogyatékkal élők által szervezett érzékenyítő programra, akár a Nem adom fel kávézóba, akár kihelyezett programra! Garantáltan megérint minket és egy más szemüvegen keresztül fogjuk nézni Őket, magunkat és a világot.
Monilisa
