Körben ülünk, a háttérben néhány szülő. Hamarosan következik az utolsó közös meditációnk a gyerekekkel, 8-10 évesek. A Kislány mellettem ül, és arról mesélek, hogy mindannyian megépítjük titkos kuckónkat, egy olyan helyet, ahol akkor is jól érezzük magunkat, ha csak elképzeljük. A valóságban nem biztos, hogy tudunk ilyet alkotni, de Alfaországban igen. Képzeletjátékot játszunk, beindítjuk fantáziánkat, és elröpít bennünket egy varázslatos tájra. Egy olyan világba, ahol gondolatainkkal teremteni tudunk.

Lehet az egy képzelt vagy valóságos szigeten, lehet egy távoli, misztikus tájon, egy tó partján, erdőben, a csillagok között, a tenger mélyén. Mindegy, hol van, egy a fontos: legyen nyugodt, békés, számunkra biztonságot adó.

Elmesélem, hogy az én titkos kuckóm a tengerparton van. Egy szép sziklában, egyik oldala üveg, és amikor odalépek, szinte a lábamat érinti a tenger. Figyelem a lüktetését, olyan, mint a szívem dobbanása…  Amikor megérkezem oda, mindig üdvözlöm a segítőimet. Ketten vannak, a nagymamám, és Bácsika, aki a nagyapámat pótolta. Ők már nincsenek ebben a világban, közöttünk, teszem hozzá. De képzeletben átölelem őket, jó érzés nagyon…

Itt tartottam a mesémben, amikor megláttam, hogy a Kislánynak könnyes a szeme. Valaki kérdést intéz hozzám: a nagymamád él még? Nem, ismétlem meg, már nem látom őket. De érzem sokszor a jelenlétüket. A fájdalom a miénk, amit azok miatt érzünk, akik nincsenek velünk. A hiányérzet okozta szenvedésünk, könnyeink.

Aki agykontrollt végzett, tudja, hogy a titkos kuckónk egy nagyon mély, meditatív állapot, ahová meghívhatunk „vendégeket”, olyan embereket, képzelt vagy valóságos lényeket, akik jótanácsaikkal segíteni tudnak döntéseinkben. Ők a mi belső hangunk, a megérzéseink.

A Kislány odabújik az anyukájához, sírdogál. Tudom mi ez, nem az első ilyen eset. Valami felszakadt benne, valami vagy valaki hiányzik. Nincs ezzel semmi baj, a megkönnyebbülés okozta könnyek ezek. Tisztulás, katarzis.

A relaxáció végén odajön hozzám, és egy üveggömböt tart a kezében. Odaadja, átölelem. Hosszan bújik hozzám.

Búcsúzunk.

Szepegve súgja nekem: - Nagyon fogsz hiányozni!..

Nem tudom, kinek mit jelent az elválás, búcsúzás, nem akarok mindent megmagyarázni. Érzem, ahogy bepárásodik a szemem. Könnyezem én is. A szeretet okozta könnyek ezek, amit tőle, tőlük kaptam.

Csodálatos, igazi karácsonyi ajándékot.

Szerző: Tihanyi Rita