"Én, Te, Ő, Mi…. azaz portrék, karakterek és kapcsolódás. Mert a portré kapcsolat. Nekem legalábbis iszonyú mély. “ - fogalmaz Silye Júli, alkotó és művészetterapeuta, aki idén először sajátos művészetterápiás programokkal várja a családokat, gyerekeket, kamaszokat Kapolcson, a Művészetek Völgyében, a Tűzoltószertárban.
Júli, jó barát, gondolkodó, kapcsolódó lény, akinek mindig van egy pár perce, érdeklődése a másik felé és ha megfogja, amit vagy aki mondja, akkor alkot. Karaktereket, szemtelenül, élethűen, játszik a formákkal és sok művésszel ellentétben nem introvertált, tök jókat lehet vele beszélgetni. Szóval szívből ajánlom, hogy látogassatok el Hozzá a Művészetek Völgyében, mert tuti jó lesz. Lesz itt közös zenélés, dorombozás szerep és drámajáték, alkotás és ráébredés a KARAKTEREKre. Saját kapolcsi missziójáról, így fogalmaz Júli:
“Tiszta hülyeség, hogy folyamatosan portrékat készítek -gondoltam sokáig-, hiszen egy harmadik fél számára mikor lesz érdekes egy portré? Főleg, ha mindez digitális és kissé rajzfilmes hatású?!…
Tök sokáig vártam, hogy “elmúljon” és megérkezzen az IGAZI téma és technika hozzám, mindeközben azt láttam, hogy a képeimnek van egy erős hatása és sok esetben igazi könnyeket csaltak a megrendelők arcára.
Kitaláltam a “hasznos portré” projektet, ami során a portré egy baba formájában kézbe fogható, magaddal vihető, bábozható, szeretgethető, vagy éppen woodoozható. Hogy legyen már valami értelme.
A visszajelzések szerint “működtek”, és tényleg valami dinamikát hoztak létre életre kelve a személyek kezében. Furcsa ez az egész, olyan misztikus és fantasztikus kihívás egy személyiséget az érzések szintjén egyetlen képben, vonalakkal interpretálni! Sosem attól működik, ha “pont olyan” fizikailag. Hanem attól, ha a szíveddel átírod a fizikai képet. Az én esetemben ez a cartoon technika segít letisztítani és a szerethető karakterre irányítani a figyelmet.
"Engem mindig is a személyek érdekeltek. Kívülről, belülről, karakterüknél fogva, vagy drámaian végtelen pszicho-mélységben. És a cartoon stílus, mert ebben nőttem fel, és mindig is lenyűgözött ez a fantaszikus művészeti ág, ami egyúttal regresszál és elemel egy párhuzamos dimenzióba, ami a gyermeki és a felnőtt világ között, a realitás és a lehetetlen között lebeg, mindeközben istenkedhetsz azáltal, hogy karaktereket és komplett világokat teremtesz és életre kelted őket. "
Egymás szemébe nézni...?!
"Ha lerajzolok valakit, akkor egy nagyon erős és tartós megfigyelésben vagyok az adott ember személyiségének a külső és belső jegyeivel. Egyfajta meditáció ez, mialatt lebontom a személyiséget vonalakra, majd újra összerakom. Eközben szinte eggyé olvadok a portréalannyal. Én leszek ő, és ő egy kicsit én lesz. A rajzfilmes portrék csakis úgy jönnek létre, ha az ember a szerethető oldalát porolom le, vagy fényezem fel. Ennek során viszont egy olyan szeretetteljes kapcsolódásban és egységélményben van részem , ami spirituális élmény. A portré műfaja szerintem a szemkontaktustól lesz igazán izgalmas. Az én portréim minden esetben szembe néznek. Ha belegondolunk, a társadalmi normák szerint a tekintetnek van egy minimuma és egy maximuma. Nem “illik” túl sokáig bámulni valakinek a szemébe, de a szemkontaktus hiánya is kapcsolati zavarra utalhat. A portrékészítés során napokig “legálisan” farkasszemet nézek a portréalannyal , illetve ezt a lehetőséget továbbadom a befogadónak."
“Na de hogyan lehet érdekes egy portrékiállítás? Hát úgy, ha kicsit kitágítom a portré fogalmát az “Ő”-ről a “Mi”-re, és bekeverem az élményszerűséget, a játékosságot, vagyis a művészetterapeuta énem.
Ez történt egy 2018-as kiállításomon, ahol pl levettük a falról a képeket és azokkal báboztunk. Olyan érzésem, van, mintha a mai ember számára a puszta “nézés” nem lenne elég inger a továbbgondoltatásra. Kellenek a taktilis és élményszerű ingerek. Kb a kéz az új szem. Ezért adom a kézbe a portrékat, mert újat, többet, mást mond, mint a falon lógva, nézve.
Ajánló:
A Művészetek Völgyében idén először kapok lehetőséget kiállítani a Tűzoltószertárban, ami a kapolcsi bejáratnál található. A cartoon portrék és a workshopok az elhelyezkedéssel paralell módon egyfajta könnyed belépőt jelentenek mélyebb témákhoz. Egy művészeti fesztivál jellegéhez és hangulatához akottam meg a programot: néhány kísérletező kedvű művészbarátommal közösen különböző művészeti ágakat kapcsolunk össze és tartunk workshopokat a karakterek, a kapcsolódás és a közösség témakörében.
Molnár Emese énekesnő barátnőm maga is tart élményének worshopokat, ezúttal akkor és ott születő dalokat rakunk össze a látogatók segítségével, a kiállítási tárgyak által inspirálva.
Szilágyi Áron dorombművészt néhány éve ismertem meg és többször tanuja voltam, ahogyan a zenével és a humorával varázsol, és bármilyen közönségben azonnal meg tudja pendíteni azokat a húrokat, amik a legelemibb összetarozás-érzést hozzák felszínre. A dorombos workshopja egyszerűen nem kihagyható.
Kauker Szilvi iparművésszel nagyon érdekes kapcsolatunk van. Térben és időben a lehető legkevésbé, de pszicho- és alktotás szinten nagyon erős találkozásaink voltak. Most nagyon várom, hogy a “Maszkok, amiket viselünk” című közös workshopunkon közösen alkothassunk.
Végül, de nem utolsó sorban egy zseniális improvizációs színésznővel, Káli Katával egy a drámajáték és a képzőművészet találkozásával tartunk játékos workshopot gyerekeknek. Kata elképesztően ügyes a gyerekekkel, és az improvizáció bolondja. Az én művészetterápiás foglalkozásaimon, amiket gyerekeknek tartottam egyre több drámaelemet használtam, Kata pedig a képzőművészet iránt érdeklődik. Hát most jól összeállunk egy közös workshopra. Mert nekem ezt jelenti a Művészetek Völgye: barátkozunk, kísérletezünk, játszunk, kapcsolódunk.
Pontos program itt:
