Rémálmok, édes álmok, vágyálmok. Ezek mind mi vagyunk, ha hagyjuk, hogy az éjszaka teret adjon érzelmeinknek, kétségeinknek, a nappalban elfojtott vágyainknak. Igen, sajnos már csak az éjszaka a terepe a szív gondolatainak, mert akkor nem nyomja el a saját magunk által keltett zaj. Nincs ez másként a gyermekek életében sem, vizsgák, dolgozatok, megfelelés a társaiknak, a szüleiknek. De hol van a játék, az öröm, a valódi álmok? Erre a kérdésre keresi a választ az Álomutazó mesemusical, gyerekszereplője Tomi, aki a sivár kizárólag tudás alapú értékrendre támaszkodó világból az álomba ringató bárányok, álomkészítők közreműködésével! Álma, hogy a családja együtt legyen legalább Karácsonykor!
Lélektől lélekig
A parádés szereposztásban 2018-ban bemutatott gigaprodukció a kedvenc mesémmé vált. Látványos díszletekkel, parádés kosztümökkel fest álomvilágot, ahol szinte minden megtörténhet. A Juronics Tamás koreográfus-rendező által színpadra állított majd háromórás előadás egyetlen percében sem tudtam unatkozni. A jól megírt szövegek, ritmusos dallamok egy életre a fülembe másztak. Az 1000 nm színpadon egyszerre háromszinten láthatjuk a mozgásokat. Ilyen méretű színpadi produkció itthon még talán nem is volt. A tálalás csillagos ötös, de az Álomutazó mesemusical lélektől lélekig szóló üzenete legalább olyan színvonalas. Az egymásfelé fordulás, az együtt töltött idő, a mese, az álmok üzenete ez, nemcsak gyerekeknek, sőt.
A sztori - agyturbó kontra álmok
Tomi – történetünk kisiskolás főhőse – még hírből sem ismeri a mese, az ünnep meghitt hangulatát. Egy olyan világban él, ahol nincs mézes tej. Se pihe-puha ágynemű. Se alvósállat. A földi élet akkor fordult ki a sarkából, amikor Tomi sztártudós apukájának fejéből kipattant a történelem legnagyszerűbb találmányának ötlete: az Agyturbósító™. Az emberiség azóta fittyet hány a pihenésre, a nyolc óra alvást felváltotta a nyolc másodperces turbózás. Így mindenki sokkal többet tud dolgozni, az emberek sokkal hatékonyabbak, energikusabbak és produktívabbak lettek. Tomi és barátja, a Bárány akcióba lendülnek, hogy bebizonyítsák: az alvás és az álmok igenis fontosak, és hogy a rémálmoktól sem kell félni. Az embereknek újra meg kell tanulniuk álmodni. A nagy kaland Tomit is szembesíti a félelmeivel és a vágyaival. Legfőképpen azzal az álmával, hogy újra együtt legyen a család karácsonykor. Esetleg egy puha ágy... mézes tej... meg egy alvós állat...
Vajon sikerül neki felülírni a fontos küldetéseket, lehet-e fontosabb bármi az érzéseknél, a családi együttlétnél?
Falanszter helyett érzéseket!
Madách Tragédiájának színei közül számomra a legfélelmetesebb a falanszter, ahol az emberek már csak droidként élnek, teljesítenek a közös érdek számára fontos feladatokat, megszűnik az egyéniség, nem beszélhetünk és érezhetünk, mert az hasztalan. Ezt juttatta eszembe az Álomutazó története, ahol minden olajozottan, hatékonyan működik, precízen kiszámított életcélokkal. Ezt kiválóan mintázza az egyik kedvenc jelenetem az iskolában, osztályteremben játszódó rész. Azonos gyerekeket tanítanak azonos módon, azonos céllal. Semmi egyediség, semmi visszakérdezés, csak a fegyelem. IQ. Az EQ sehol. Az érzelmi kapcsolódás sztenderdizálhatatlan.
Mindehhez persze kellemes irónia, szöveg, dallam társul, a szigorú Cosinus tanárnőt, Schell Judit alakítja.
És jönnek az Álomkészítők..
Rém, Idill, Vigyor
Mert a félelmek mindenkiben ott lapulnak, riogatnak... és előtörnek kegyetlenül, hogy mik is ezek? Félelem a megfeleltetéstől, félelem a kirekesztéstől, a családunk elvesztésétől, a haláltól akár. Félünk a félelmeinktől! A megoldás a szembenézés, felvenni a harcot a Rémekkel, saját félelmeinkkel. Legyőzni saját magunkat és utána álmodni éjjel, álomban és nappal, éberen. Ez a cél.
„Álmokra szükségünk van, az álmok kellenek. Ne siessük el az életünket!” – fogalmaz Móric, a mesemusicalben Tomiként ismert Marinka Móric, 12 éves hús-vér színészpalánta, aki kortársával, az Erdélyből érkező Szabó Hunorral váltva, két szereposztásban alakítják a főszereplő kisfiút, Tomit.
Ez a mese nem csak mese, ez egy tükör. Megkérdőjelezi életünk hangsúlyait, prioritásait… joggal?!
Ezer és ezer érzés kavargott bennem tavaly, amikor megnéztem a gyermekeimmel az Álomutazót, most az idén jobban várom, mint képzelitek. Miért? Nem csak azért mert imádom, ahogy Keresztes Ildi érdes, rocker hangján a Rém dalát énekli, vagy azért, mert Szabó Győző a legjobb mesebárány a szuper jó báránybőrében, nem csak azért mert a tánckar hihetetlen dinamikát és showt hoz a színpadra, hanem azért mert receptre írnám fel minden kisiskolásnak, szülőnek és tanárnak... sőt az egész országunknak ezt a darabot. Időszerű, profi és egy igazi érzelmi hullámvasút, mely legalább annyi síkon üzen, mint az Agymanók.
Érzésről, álmokról, együttről szól. Legalább Karácsonykor... és aztán lehet, hogy annyira elvarázsol minket, hogy utána is hat!
Álomutazzunk együtt!
