Itt mindenki a hegyre megy, csecsemők hátihordozóban, kisgyermekek kézen fogva a szülőkkel vagy épp babakocsiban, az iskoláskorúak pedig esőkabátban, hátizsákkal, túrabottal játszi könnyedséggel ugrálva a sziklákon. Az időjárás ezer arcát ismertük meg mikor 72 órás, hosszú hétvégés családi szlovákiai túránkra indultunk. A tavaszi sárguló repce mezőről indulva eljutottunk egészen a Lomnici csúcs, 2634 méteres csúcsára, a hó birodalmába. A Magas-Tátra a túrázók mekkája, kényelmes, szerethető és látványos kiránduló helyein mindenki megtalálja saját csodáját. Kiváló célpont gyerekes családoknak egy igazi feltöltődésre, kalandra.
Túránk az UNESCO világörökségként is számon tartott Magas-Tátrában található Csorba-tónál kezdődött, mely a maga 1346 méter tengerszint feletti klímájával, növényvilágával és csodálatos elhelyezkedésével már azonnal kárpótolt - az egyébként sem hosszú kb 4 és fél órás - útért. A Csorba- tó igen népszerű turistahely, ami kényelmes sétával, kb. félóra alatt körbe járható. A tó partján kávézók, üdülők várják a turistákat, a kézzel készített szőtt kendők, faragott emléktárgyakról nem is beszélve, de itt még ez is autentikus és nem zavaró.
A Csorba-tó búja növényzettel övezett partjától nem messze indul a köves, napos nyári időben jól járható túraútvonal a Poprádi tóhoz. Sajnos mi ezt nem láthattuk, aminek oka a „lavina veszély” tábla és a jeges, havas út volt, amire megfelelő ruházattal és talán lelkileg sem készültünk fel eléggé. A két tó távolsága cca. 6 km, de van benne szintemelkedés bőven, persze, ez csak kihívás lehet már nagyobbacska gyermekek számára….Mi is neki indultunk, de térdig érő, olvadó és jeges hó miatt vissza kellett fordulnunk, de az út így is szép volt.
Utunk második napján nagy kanállal mertünk a tátrai szépségekből, hisz az időjárás jelentés nem sok jóval kecsegtetett a következő napokra, így egy napra terveztük be a Tarpataki vízeséseket és a Lomnici csúcs meghódítását.
Ótátrafüred, a Magas Tátra egyik legismertebb üdülőtelepülése, jellegzetes házaival, hegyi hangulatával. A háttérben a havas hegyek, mintha egy tökéletes faliposzter előtt állnánk. Pedig itt minden valós. Az ótátrafüredi siklóvasútat mellőzve, mi bátran és lelkesen gyalog vágunk útnak a zöld jelzésen a Hrebienokig, hogy minél tovább láthassuk velünk szemben a hegyeket. A vasút melletti út jól járható, kaptató. Bő háromnegyedórás út után eljutunk a Bilík - menedékházig, mely csodálatos kilátásával, professzionális kiszolgálásával minden hegyimádó kedvére való lenne. Innen az emelkedés után térd és izület próbáló útszakasz jön, a Tarpataki vízesésekig, melyekhez le kell ereszkednünk a völgybe. A zuhogó víz hangja már több kilométerről hívogató, hát még a látvány. Az út, mintha zarándokhelyhez menne, tele kirándulókkal, kisgyerekek, háton vagy karon ülők, sőt még idősebbekkel is.
Kétségkívül a Magas-Tátra egyik fő látványosságánál vagyunk. A gyerekek a hatalmas, víz formálta sziklákra kapaszkodva szemlélik a magas hegyekből alá zúduló vízfolyamot. A víz ereje itt hatalmas, sodrásában semmi nem áll meg. Elgondolkodtató, mióta folyik, mióta visz hordalékot, mióta formálja ezeket a sziklákat….Itt nem kell magyarázni a gyermekeknek a természetismeretet, mert az magáért beszél. Hajt minket a kíváncsiság. Köves út, hatalmas lépcsőfokok, hófoltok, amik leküzdése vezet a célhoz, a végére megremeg a lábunk, de megéri.
Egy nagyot szusszanva visszatérünk Tátralomnicra, ahonnan a havas hegyek meghódítására készülünk. Immár megfelelő technikai öltözetben, túrabakancsban, sapka és sál kíséretében indulunk a hóhatárra, a Lomnici-csúcsra.
A Magas Tátra idegenforgalmi régió vendéglátását élvezve, az Ő meghívásukra kabinos libegővel, azaz lanovkával jutottunk el a Kő-pataki-tóhoz, mely 1751 méteres tengerszint feletti magasságával már a hó birodalmába engedett be minket. Itt találkozik a tavasz a téllel, a föld , felhőkkel, lélegzetelállító, hogy ezen a helyen egyszerre lehet kavicsokat dobálni a még jeges tóba, virágokat illatozni, mini fenyőket látni és napozni a kristálytiszta levegőben. A tátrai lanovka két átszállással hoz fel a tátralomnici állomásról ide. A bátrabbak akár gyalog is neki indulhatnak, de ez igen erős akaraterőt és fizikai állóképességet és gyakorlatot követel meg. Mi inkább a kötélpályás lebegést választottuk és élveztük a panorámát, hol 4 fős, hol 15 fős kabinokban utazva. Ez az utazás is maga a csoda, távolodni a földtől, közeledni a tekintélyt parancsoló havas hegy felé. Megérkezni Európa egyik legmagasabban lévő játszóterére, hógolyózni és várni a csúcstámadást….
Mert innen indul a hihetetlen lanovkás utazás, 7 perc, 900 méter szintemelkedés és érkezés a Lominci-csúcsra. Tériszonyosoknak nem ajánlom, hogy lenézzenek. Mi csak az egyre közeledő sziklákat néztük, egyre közelebbről tanulmányozva a sziklák között, a természet által formált jégszobrokat, jégcsapokat. A természeti erők által alakított vad hegycsipkéket és mire magunkhoz tértünk megérkeztünk 2634 méterre, a Lominici-csúcsra.
„Sun Embassy” – fogad a tábla a csúcson lévő kávézó bejáratán, ahol életünk egyik legfinomabb forró csokiját döntöttük le. A gyermekeim lélegzetvisszafojtva indultak a korláttal körbe zárt csúcs kilátóra, ahol a felhők már körülöttünk voltak. A napsütés éles, a hó jeges, a szél másodpercenként változtatja a hőmérsékletet. Ésszel felfoghatatlan ez a változás, alig 1 óra leforgása alatt a tavaszi napsütést felváltotta a téli sugár, a hó. Mintha egy mesében lennénk. A mosolyt nem lehet letörölni az arcunkról, mindannyian fotózunk, járunk körbe körbe. Tűnődünk térbeli és lelki utazásunkon. Szemlélődünk. Itt a természet hatalmassága a levegőben van, érezzük a hegyek erejét. A másodpercek alatt változó természetet. 2634 méter. Elmélázok rajta, hogy mennyire menő dolog, hogy itt kávézhatok és ahogy kitekintek az ablakon, olyan mintha egy film pörögne körülöttem, pedig ez a valóság.
Mire visszaindulunk teljes ködbe borul a táj, sűrű havazás indul. Mivel a szél még nem erős, biztonságos a leereszkedés, de már kapkodjuk a lábunkat. Én már nem merek lenézni, a kabin szerencsére tele van útitársakkal, úgyhogy nem is nagyon lehet.
Mi lehetne jobb lezárása ennek a napnak, mint egy jó ,forró házi hagymaleves kis halusky- galuska, jó kis brydza sajttal. A kalória mennyiségnél csak a fotóink száma a több, ami igazi visszaigazolása és albuma az élményeinknek, melyeket feldolgozni még nem tudtunk.
Az utolsó tátrai napunkon már esős túrát tettünk a Bachledova dolinán, mely egy igazi idegenforgalmi különlegesség, 24 méter magasan sétálni a lombkoronákkal egy magasságban. A tanösvényen játékok, feladatok mutatják meg az erdő lakóinak életét. A szakadó eső sem zavart minket abban, hogy a sétány végén elhelyezkedő kilátót is megmásszuk, bár a nagy köd miatt a kilátás elmaradt. A kilátó tetejére érve elértük a felhő alját és tejködben mosolyoghattunk egymásra. Talán jobb is, hisz a kilátó tetejére – az adrenalin függőknek – egy kötélfedéssel ellátott hálót tettek, mely alatt a teljes mélység látható. Erre nálunk csak a legkisebb gyermekem mert felállni.
A teljes elázás után már csak meleg helyre vágytunk. Ezért egy kis extrém programra adtuk a fejünket, mely a legtöbb kisgyermekes családnál tuti befutó lesz. Triclandia, avagy az érzéki csalódások kiállítása. Az Ótátrafüreden lévő egy órás kalandprogram az egész családnak vidámságot hoz. Az interaktív kiállítótérben a szlovák mesék tematikáját feldolgozva két dimenziós képek kelnek életre, amit az okos telefonok applikációjával vagy fényképezőjének használatával válthatunk 3 dimenziósra, avagy térbeli hatásúra. Varázslatos, térhatású szobák, tükrök és trükkök. Az agy és a szem kápráztatása, amit senkinek sem érdemes kihagyni. Mindenképp érdemes előtte bejelentkezni, mert igen sokan járnak ide, aki pedig csak úgy beesik, azoknak a várakozás idejére ajánlom a kiállítás alatti teaházat, igazi krémcsokival vagy különleges teákkal.
Szlovákiába még tuti, hogy visszatérünk. Örök élmény lesz az egész családunknak, hogy milyen az út mentén megpillantani és rácsodálkozni a havas hegyekre, ahogy ezt nyáron a tengernél tesszük. Bizsergető, felemelő és tekintélyt parancsoló.
A hegyeknek ereje van. Kirándulni, természetet járni nem lehet elég korán kezdeni, ahogy itt láttuk Szlovákiában is, a legkisebbektől egészen az idősekig, mindenki megy. Ki hordozóban, ki kerekesszékben, ki túrabakancsban…a természet mindig más arcát mutatja, ezért érdemes mindig úton lenni és ezt együtt felfedezni.
Köszönet a Vysoké Tatry idegenforgami régió vendéglátásáért.
