Hogyan neveljünk BOLDOG gyermekeket?

Felelős Szülők Iskolája

Márciusi életmesém

Saját élmény az apasorozatról

2018. március 05. - Felelős Szülők Iskolája

glowworm-3031704_960_720.jpg

Hol volt, hol nem volt, egy hideg, havas március első estéjén, amikor az embernek még kimozdulni sincs kedve, betértem egy, a Családbarát Újbuda és a Felelős Szülők Iskolája által szervezett Kádár Annamária előadásra és hálás vagyok, hogy nem győzött a kényelem és a meleg szoba, mert rengeteget tanultam az estéből. Annamária meseterapeuta és nem mellesleg egy végtelenül szimpatikus hölgy, zseniális előadó. Ezt persze addig nem tudtam, amíg meg nem hallgattam aznap este az Apa mesél című előadását, sokadmagammal, apukákkal, anyukákkal, fiatalokkal a B32-ben. A nem létező csilláron is lógtunk, és hallgattuk a „mesét”.

Ti emlékeztek, hogy a szüleitek miket és hogyan meséltek nektek? Voltak kedvenc történeteitek? Kortársmesét, népmesét, vagy életmesét hallottatok többet? Bevallom ez utóbbiról nem is hallottam ez idáig, de nálam most átvette a vezetést a legjobb mesék fontosságának versenyében.

Sokat hallani arról, hogy a mese milyen meghatározó szerepet tölt be egy gyermek életében és milyen hatásai lehetnek a jövőjére, és itt most nem azokra a haszontalan, értelmezhetetlen animációs filmekre gondolok a tv-ben, vagy a tableten, amik elé sok szülő valós, vagy vélt okok miatt beülteti a gyermekét. Az ok általában az „időhiány”, na meg persze az egyszerűség. Nem mondom, hogy teljesen ki kell hagyni a gyermekek életéből a digitális meséket, hiszen hozzá tartozik a világhoz, a technika fejlődéséhez, de mindenképpen korlátozni érdemes, ha valóban egy kiegyensúlyozottabb embert szeretnénk nevelni a gyermekünkből, hiszen amit egy kijelzőn lát, ahhoz nem kell elképzelnie valamit, készen kapja, szűretlenül. Vekerdy Tamás szerint: „Nincs gyermeknevelés, csak együtt élés van. Az, ahogy és amennyi időt szentelünk és nem pedig szánunk a mesélésre.”

Albert Einstein mondta egyszer:

„Ha azt akarod, hogy a gyereked intelligens legyen, mesélj neki sok tündérmesét. Ha azt akarod, hogy még intelligensebb legyen, mesélj neki még több tündérmesét!”

Az egész előadás során nem lehetett letörölni a mosolyt az arcomról. Mindent átszellemült egyfajta lelki béke, egy belső nyugalom, ahogy Annamária „előadott”, aztán rájöttem, hogy ő nem előad, hiszen ő mesél, amit felnőttként is élvezünk. Elmeséli a mesék történetét. Elmeséli, hogy az apának milyen fontos szerepe van ebben (is). Sok dolgot ösztönösen csinálunk, de nem baj, ha valaki, vagy valami időnként megerősít abban, hogy jó-e az irány. Ez egy ilyen este volt, olyan pillanatokkal, amik többé tették azokat a szülőket, leendő szülőket, anyákat, apákat, akik eljöttek és jókedvűen, lankadatlan figyelemmel csodálták a történetek erejét.

dsc_0051_2.jpg

 

Egy apa máshogy mesél.

Népmese, kortársmese, életmese. Melyiket meséljük? Hát mindegyiket. Mindegyiket akár összeszőve. Az anyák általában rítusokhoz kötik a meséket (elindítják egy varázskendővel, gyertyával, egyéb szokásokkal), szeretnek megalapozni nekik, időhöz kötni (gondoljunk csak az esti mesékre). Általában úgy képzelik, mint amikor egy hosszú aranyhajú kislánynak be akarják fonni a haját. Egy szál népmese, egy szál kortársmese, egy szál életmese. Egység, de mégis különválasztják. Hogy mesél ehhez képest egy apuka? Az apukák lazábbak, eltűnnek náluk ezek a szigorú határok. Egy apa gond nélkül keveri a népmesét a saját történetével, belecsap a közepébe, összemossa a múltat a jelennel, nem érdeklik a meserítusok, és mintha jobban megérkeznének ők maguk is a történetbe. Kicsit újra gyerekek tudnak lenni és ez nagyon jó. Egy apát nem érdekli, hogy a mese majd este következik. Mesélni a hazaúton is lehet, a buszon, kocsiban, sétálás közben. Sokkal több fizikai interakcióval színesítik a sztorikat: dögönyöznek, birkóznak, sárkánnyá változnak és tüzet okádnak, felkapják a gyereküket, amikor a mesében éppen elrepül valaki. Kicsit olyan, mint ha megteremtenék a gyereknek a maga 3D valóságát, csak mindezt valóban 3D-ben, nem a képernyőn.

„A minőségi idő nem megy mennyiségi idő nélkül.”

Ne halogassunk, ne várjunk a tökéletes pillanatokra a meséhez. Bármikor és bárhol belekezdhetünk egy kitalált, vagy valós elbeszélésbe.

A Harvard Egyetem egyik kutatása bebizonyította, hogy azok a gyerekek, akiknek az apa is mesél, sokkal fejlettebb kommunikációs és nyelvi kompetenciákra tesznek szert, mert az apa kreatív gondolkodásra készteti őket azzal, hogy bevonja a történet szálainak továbbfűzésébe. Kisiskolás kortól tudnak a gyerekek koherensen mesélni, ekkor még összevonják a népmese elemeit a saját életükkel.

 „A királylány Maggi tyúkhúslevest főzött” – „A királyfinak pedig nem volt gomb a nadrágján, mert nem varrta fel az asszony”.

 

dsc_0025.jpg

 

Akinek mesélnek, kisiskolás korára 1,5 évvel előzi meg kortársait bizonyos fejlettségi szintekben.

Egy gyermek a meséken, történeteken keresztül érti meg a világ működését. Kezdetben olyan, mint egy kis földönkívüli, aki idecsöppent egy másik bolygóról és nem ért még semmit. Pontosan ezért nem mindegy, hogy mit és hogyan mesélünk és itt értettem meg a saját életmesénk fontosságát.

Meséljünk nekik a saját életünkről. Ti tudjátok, hogy találkoztak a szüleitek és hogy szerettek egymásba? Minél több történetet osztunk meg a saját „családi albumunkból”, annál nagyobb lesz a gyermek önbecsülése, konfliktushelyzetekben a rugalmassága, hiszen tud mihez nyúlni és viszonyítani az emlékeiben. Gondoljunk csak bele, hogy milyen jó érzés gyerekként azt hallani egy rosszul sikerült matekfeladat után, hogy „fiam, a nagyapádnak és nekem sem ment olyan jól a matek”. Megnyugtatja.

Legyünk hősök! Persze nem azt kell itt érteni, hogy apa pókembernek öltözve ugrál éjszakánként a városban háztetőről háztetőre,…bár ez is elég menő lenne egy kisfiú szemében (talán majd kipróbálom), hanem arra, hogy meséljünk magunkról és a családról pozitívan. Képzeljük el, ha csak olyanokat mondanánk, hogy „nekünk sosem sikerült semmi, szerencsétlenek vagyunk, nekünk állandóan dolgozni kell a bányában…”. Ebben az esetben a gyermekben egy negatív spirál indul el, ami kihat majd az ő felnőttkorára is és itt újra visszacsatolnék az önbecsülés kérdésre.

Ne szokjunk rá a negatív történetmesélésre, mert „úgy maradunk.” Popper Péter mondta, „40 éves kora után mindenki felelős a saját arcáért”. – ez azt jelenti, hogy amennyiben folyton a negatív dolgokat látod és meséled, akkor olyanná is válsz.

Meséljünk pozitívan. Úgy, hogy bár voltak nehézségek az életben, de a mi családunk mindig valahogy megoldotta ezeket és ezekre hozzunk konkrét történeteket. Ekkor, ezzel a tudattal válik sokkal kiegyensúlyozottabb felnőtt a gyermekünkből, akinek rugalmas alkalmazkodóképessége fejlettebb lesz.

Sajnálom, hogy nekem nem volt ilyenem, legalábbis nem emlékszem rá, hogy a szüleim meséltek volna életmesét, de az biztosan nem történt meg, amit Annamária javasolt, miszerint a szokásos babanaplók mellett, amibe beleírjuk, hogy a kisfiunk vagy kislányunk éppen mennyit és mit evett, mekkora éppen a súlya és mikor kakilt utoljára, kezdjük el dokumentálni a gyermekünk saját élettörténetét. Ez az ötlet annyira megtetszett, hogy egyből az előadás után felhívtam a húgom, akinek kislánya Emili éppen 7 hónapos, hogy elmeséljem neki ezt a remek és hasznos ötletet, valamint bíztassam arra, hogy kezdjék el létrehozni az ő élettörténetét. Nincs más dolgod, mondtam, mint egy füzetbe, naplóba havonta beleírni azokat a sztorikat, eseményeket, amik veletek történtek, esetleg mellétűzni ezekről egy fényképet. Na de pontosan milyen eseményeket, honnan tudjuk, hogy melyek kerüljenek bele? Azok, amiket elmesélsz a barátaidnak, párodnak, megírod a csajos chatbe Messengeren, - mondtam. Szerintem ezeket. Ezekre lesz jó majd emlékezni és ezek alapján fogja megismerni a gyermek azt a korszakát, amire egyébként nem emlékezne.

Nem csak a csodálatos, „hollywoodi” történeteket érdemes lejegyezni, hanem mindent lehet, ami emlékezetes, még ha van benne negatív is.  Itt használhatunk egy rendkívül fontos eszközt. Ez pedig nem más, mint az átkeretezés.

Volt egy hajléktalan az egyik városban, akit mindenki ismert, minden nap látták a járókelők a tér egyik sarkában, ártalmatlan, kedves teremtés. A neve Jocika. Jocikát az egyik nap 2 rendőr kísérte az utcán, amikor megkérdezte tőle az egyik járókelő, akivel nap, mint nap találkozott: „Mit csináltál Jocika?” Erre ő csak ennyit válaszolt: „Csak bekísérem ezt a két rendőrt az őrsre.” – mosolygott. Bizonyára valójában nem ez volt az igazság, de Jocika „átkeretezte” és így egy pozitív történet kerekedett belőle.

Mi az apa dolga gyermekeivel töltött idő alatt?

Erre valószínűleg egy több száz oldalas könyvben lehetne csak válaszolni és még ott sem tudnánk személyre szabottan kitérni minden apró részletre, de néhány dolog bizonyos. Egy apa dolga, hogy megmutassa a világot a gyerekeinek. Pontosabban, hogy jól mutassa meg a világot a gyerekeinek és a személyiségfejlődésükben megfelelő támasz legyen.

Amennyiben csak egy gondolatmenetet akarnék kiragadni az estéből (ez lehetetlen, mert rengeteg felejthetetlen pillanata volt), akkor azt mondanám férfitársaimnak, akik apák, vagy leendő apák, hogy a következőket ne halasszák el elmondani majd.

Annamária két hihetetlenül nagy hatású és fontos mondatot említett, amit egy apának mondania kell a gyermekeinek.

 „Büszke vagyok Rád lányom.” -a személyiségfejlődés egyik kulcsmondata. Egy nő, egy férfi szemében válhat nővé, ezért óriási jelentőséggel bír egy ilyen pozitív megerősítés.

„Ez igen jól meg van csinálva fiam, ügyes vagy.” – fontos a romboló, destruktív kritika elkerülése, viszont annál fontosabb a dicséret, a biztatás ahhoz, hogy igazi, önbizalommal és önbecsüléssel teli férfivé segítsük a fiainkat.

 

Legyetek hát pozitív beállítottságú mesehősök…,ha másért nem, legalább a gyerekeitek boldogabb jövőjéért!

Itt a vége, fuss el véle…

 

Aki kíváncsi az érzékenyítő, edukációs apasorozat folytatásra, azoknak ajánlom a következő előadást, március 21-én, Léder László, pszichológus előadásában, címe igen csak provokálóan: Csendes apaforradalom.

www.felelosszulokiskolaja.hu/apasorozat

Szerző: Bovier György

A bejegyzés trackback címe:

https://felelosszulokiskolaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8813718334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása