Hogyan neveljünk BOLDOG gyermekeket?

Ne szorongj fiam, megoldjuk!

2018. november 04. - MoniLisa

gyermekkori-szorongas.jpg

A gyermekkori félelmekre sokszor legyintünk, mondván katonadolog, egy fiú nem sír, ugyan már, azzal nem kell foglalkoznod... de igenis, kell foglalkoznia. A gyermekek félelmeit nem szabad lebecsülni, nem komolyan venni, még akkor sem, ha a felnőtt életben ez valóban apróságnak tűnik. A fájdalomtól, a kiközösítéstől, a megfelelési kényszertől kialakult vélt vagy valós félelmeknek van megoldása, de ehhez elsőként meg kell hallgatnunk a gyermekünket, hogy utána együtt kereshessük ezeket a megoldásokat. Nekünk a gyermekagykontroll volt az egyik legnagyobb segítség, eszköz, melyet a gyermekeim önállóan, saját érzéseiket, gondolataikat ismerve és kontrollálva használni tudtak saját maguk megnyugtatására.

Tovább

Délibábos Hortobágyon

img_7608.jpg

Ha a délibáb nem is, de az ősz utolsó simogató napsugarai kísérték utunkat a rónaságon, a Hortobágyon. Fantasztikus dolog megtapasztalni a végeláthatatlan horizontot, a végtelen magyar alföldet. A gyerekek eddig csak a suliban tanultak erről a tájról, de még soha életükben nem ültek lovas szekéren, nem láttak igazi puszta ötös fogatot, nem láttak csikóst, aki oly természetes módon kezeli a saját lovát, mintha csak a kocsijába dugná be a slusszkulcsot és indulna gombnyomásra a műsor. Régi magyar szavaink a gulya, a gulyás… a tinó, mind értelmet nyertek ezen a kiránduláson, melyet a Mátai Ménesnél és a Hortobágyi Nemzeti Parkban tettünk. Különleges, mégis honos állatfajokkal, azok viselkedésével ismerkedhettünk meg a Vadasparkban, ahol a vagányabb látogatók még puszta safari túrára is indulhatnak. A kiruccanás teljességét a Hortobágyhoz közeli, Hajdúszoboszló adta meg, hiszen a sok élmény feldolgozásához elengedhetetlen a mentális és fizikai kényeztetés, melyet a családbarát Hotel Atlantisban kaptunk meg - a Kids Oasis utazó nagyköveteként - méghozzá nem is akármilyen módon.

 

Tovább

Tanítsunk meg a gyerekeinket gondolkozni!

41788487_1074470126055736_8856874162430410752_n.jpg

A logikus gondolkozás alapja a programozás

Tetszik vagy nem, a számítógép, a programozás és a robotika napi része életünknek. Számos előnyével segíti beteg emberek mindennapjait, „robot orvosok” életmentő műtéteket hajtanak végre, vezető nélküli metró kocsi száguld velünk közlekedési célpontunk felé, hogy csak néhány apró mindennapi dolgot említsek. A gyerekeink – homo informaticusok – olyan, a szülők és tanárok számára néha érthetetlen – digitális nyitottsággal és gondolatisággal születnek, mely képessé teszi Őket arra, hogy gyorsan, hatékonyan sajátítsák el a számítógép nyelvét, a programozást. Nem kérdés, hogy szükség van-e a jól tanított, megfelelő tananyaggal felépített IT oktatásra, a logikus gondolkodás alapjainak elsajátítására. Professzionálisan felépített tananyaggal, tanulási környezettel és a gyerekek személyiségét felemelő, megbecsülő környezetben találkoztunk ezen unikális programozással foglalkozó iskolával, a Logiscoolal. Nyílt napon jártunk és megdöbbenten tapasztaltuk, hogy a gyerekek milyen együttműködően, ügyesen vetették bele magukat a kódok világába, nem kis sikerrel.

Tovább

Múzeumok a pedagógusokért

img_3147.jpg

A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2018. szeptember 10-én „Múzeumok a pedagógusokért” címmel egy 21 állomásos rendezvény keretén belül tartották meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című projektjének bemutatóját. Az esemény bevezetőjében Erlitz János, a PIM főigazgató-helyettese felhívta a figyelmet az idén nyáron megújult adatbázisra, ahol 550 múzeum múzeumpedagógiai programjaiból, kiállításaiból lehet válogatni. (http://mokk.skanzen.hu) Ennek segítségével a pedagógusok nagyon sok információhoz juthatnak. Az eseményen hangsúlyosan kiemelték a velük való kapcsolattartás fontosságát is.

Tovább

Menni, látni, érezni és tapasztalni…- Alsó- Ausztria gyerekkel

Többet ér a gyerekkel utazni, mint az évszámokat bemagolni


Ha Rómában élsz, élj úgy, mint a rómaiak  – szól a közmondás, amit vallok és minden egyes családos kiránduláson, utazáson megtapasztalom, hogy ezt így is kell. Ezúttal a természeti szépségeiről is híres Ausztriát barangoltuk be kis bakancsos túrákkal.  Elmenni a helyi piacra, megkóstolni a farmon készült sajtot, kolbászt, szemlélődni és megélni a változást. Megmászni a hegyeket, túrabottal, felkészülni, együtt tervezni, térképet böngészni, és amit csak lehet a helyiektől megkérdezni, eltanulni.

Tovább

Gyerek-BARÁTSÁG

Ami mindennél többet ér, és Ők tudják.

youth-640094_960_720.jpg

Ma, mint annyiszor a nyáron, összebandáztak a srácok. Pizsamaparty volt nálunk. Korosztályban tízen innen és tízen túl is voltak jó páran, de alapvetően kisiskolások. Ott alvós buli focival, „csukott szemezős” fogócskával, fagyival, csobbanással és persze, hogy az éjszaka „mindannyian egy szobában alszunk” életérzéssel.  Hihetetlen nevetések, „oltások”, összekacsintások egész nap. Barátok, barátság-kezdemények, amiben megtanulják, hogy kinek hol vannak a határai, időnként odébb is tolják azt.

Tovább

Lélegezz fel! - Mitől családbarát egy szálloda az etetőszéken túl...?

Noszvaj, ahol fellélegezhet a szülő is

img_5031.jpg

Fellélegzés, rezgés, oxigén, kikapcsolódás, amikor a család minden tagja megtalálja a komfortos életteret és elfoglaltságot abban a szállodában, ahova nyaralni megy.  A családbarát kifejezés azt jelenti, hogy a szülők – apa és anya – és a gyerekek is jól érzik magukat, mert érdekes, szép és értékes dolgok várják Őket. Élettérre és olyan atmoszférára van szükség, ami hozzásegít a meséhez, a pillanat megéléséhez, apróságok, amik fontosak. Terek, ahol fellélegezhet a szülő és a gyerek is, együtt és külön is. Ilyen a noszvaji Oxigén Hotel, ahol mennyei kényeztetésében volt részünk néhány napig a Kids Oasis utazó nagyköveteként. Élménybeszámolóm csak egy kis fűszer ehhez a különleges helyhez, de remélem kedvcsinálóként is elegendő, hogy rögvest útnak induljatok ide.

Tovább

Egri Vitézek, noszvaji Kalandorok, útra fel!

volkswagen-158463_960_720.png

A nyári vakáció várva várt pillanatai néha nem is olyan egyszerűen indulnak, mert a pakolás, a kinek milyen kütyü, színes gatya vagy napszemüveg a fontos, ki eteti majd a teknőst, a hörcsögöt, és jaj, már csak egy dologért kell visszaszaladnom felkiáltások, amolyan Szeleburdi családos feelinggel töltik meg az indulás perceit. A lényeg, hogy átzsilipeljünk és ehhez igencsak hozzá segít az utazás, a problémáktól, esetleges napi befeszülésektől való eltávolodás. Mindenki izgatott. Irány Noszvaj és Eger, hajrá Vitézek, hangzik a jelmondat, amikor bepöccintjük a kocsi motorját, hogy három napra egy gyönyörű hely érdekességeit fedezhessük fel.

Tovább

Bakancslista kontra folyékony idő – KapolcsON

37828779_2332797760063778_1465137898717184000_n.jpg

A bakancslista egy olyan, kívánságokat, számunkra jó dolgokat magába foglaló lista, amely épít, amit szeretnénk kipróbálni, megélni vagy épp újra átélni. A folyékony idő, egy barátnő által képzett fogalom, mely itt nem a szürrealista Dali képet hivatott behívni, hanem azt, hogy az itt és mostban fürdőzzünk meg egy kicsit, ne legyen rohanás, félbehagyott mondat. Erre nincs is jobb hely, mint Kapolcs, ahol mi is egy nagy baráti társasággal minden évben találkozunk és kapcsolódunk, áramlunk.

Tovább

Törékeny lelkiERŐ

36970473_2307046195972268_6790274992111091712_n.jpg

A hírek és az impulzusok sodrásában elkapott egy érzés, egy pillanat. Az élni akarás harca. Szemlélődöm és közben életünk történéseinek üzenete szólít meg. Alig pár napos a hír a thaiföldi barlangba szorul gyerekek kimentéséről, akik nemcsak hogy fizikailag, hanem lelkileg is átvészelték a "rabságot" edzőjük meditációi, lelki támogatása révén. Ámulok a szellem hatalmassága felett és nagyon tisztelem ezt a fiatal, csupán 25 éves fiatalembert, aki a srácokban tartotta a lelket. Hős lett, igazi hős.

Tovább