Hogyan neveljünk BOLDOG gyermekeket?

Lyukas nadrág, dobókockás fülbevaló, mesefigurás hátizsák, pacsi - 15 perces beszélgetésem egy értelmi fogyatékos Sráccal a metrón

2018. december 03. - Vargacz Alexandra

nick_vujicic.jpg

Ez az eset még szeptemberben történt Velem, azonban azt gondolom, hogy ma, december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján olyan hozzáadott üzenetértéket hordozhat mindannyiunk számára, amitől csak többek leszünk és talán kicsit másképp tekintünk majd azokra az embertársainkra, akik elsőre, külsőre, talán mások, valójában a lelkük mélyén mégis pont ugyanolyanok, mint Mi.

Ma délután, ahogy fáradtan, munka után, egy hosszú és intenzív hetet tudva magam mögött jöttem hazafelé, a metrón egy középsúlyos értelmi fogyatékos Srác ült le mellém az anyukájával. Először nem is igazán figyeltem fel rá, mert éppen üzeneteket, e-maileket olvastam a mobilomon, közben pedig zenét hallgattam. Nem igazán szerettem volna senkivel beszélni, véletlenül egy ismerőssel összefutni, csak kicsit kikapcsolni, elmerülni, hazaérni, pihenni. Éppen egy térdnél kivágott farmer volt rajtam és azt vettem észre, hogy a Srác egyszercsak odaér a térdemhez, az ujjával pedig benyúl ezen a lyukon, közben pedig nevet, nagyon nevet. Tetszik neki, hogy lyukas a nadrágom. Az anyukája egyből szégyenlősen, lesütött szemekkel elnézést kért és rendre intette a fiát, Bencét. Kedvesen elmondta neki, hogy ezt nem illik, most sok ember között van és ne viselkedjen így.

Pár másodperccel később pedig hangosan, alig érthetően, alig kivehetően mondott nekem valamit Bence és közben a fejét a vállamra hajtotta. Eddigre már megtelt a metrószerelvény, sokan nézik, szinte bámulják Bencét, mutogatnak, elhúzzák a közelből a gyereküket és közben azon gondolkoznak, vajon a következő pillanatban mit fog csinálni. Néhányan inkább felállnak, vagy elmennek a közelünkből, gondolván, az a biztos. Az elmúlt napok hatása alatt, valahogy egy pillanatig sem volt kérdés, hogy én is felálljak, arrébb üljek, elmenjek-e onnan vagy inkább eltegyem a telefonom és elkezdjek beszélgetni Bencével. Sokszor nehezen értettem, amit mond (csak kevéssé tudott artikulálni), mégis beszélgettünk. Megtudtam, hogy szereti a labdákat (azokat kifejezetten), és a kosárlabda nagy kedvence, az autókat, van egy lánytesója, aki idősebb (nagyobb, mint ő – ahogyan Bence fogalmazott). 21 éves és egy speciális iskolába jár.

Ahogy Bencével beszélgetünk, amit elég sokan hallottak a metróban, mert hangosan formálta a szavakat, azt érzem, hogy egyre többen figyelnek Ránk, de már nem félelemből vagy sajnálatból, mint percekkel ezelőtt, hanem kíváncsiságból. Azért, mert most valami olyan történik, amire senki sem számított. Közben Bencének nagyon megtetszik a dobókockás fülbevalóm, úgyhogy azt mutogatja, a szóváltások között néha pacsizunk is egyet, megkínál az innivalójából, amit a mesefigurás iskolatáskájából vett elő, 2 megállóval a végállomás előtt már puszit is kapok tőle az arcomra, 1 megállóval később pedig megölel. Látom és érzem, ahogy az utasok elmosolyodnak, egyszerre ellágyul és elérzékenyül a szívük. Bence anyukájának könnyes lesz a szeme és hálálkodik, azt mondja, nagyon köszöni, hogy 15 percre ugyanolyan Srácként kezeltem Bencét, mint bármelyik Fiút. A metró közben beér a végállomásra, elköszönök Bencétől egy pacsival, amit utánam még néhány bátrabb utas is megtesz, aki az elmúlt percek szem- és fültanúja volt. Ahogy visszanézek, azt látom, hogy Bence boldog, nagyon boldog, mosolyog és büszkén gyűjti a pacsikat. Én is boldog vagyok, sokkal boldogabb, mint 15 perccel korábban, amikor bedugott füllel és mobillal a kezemben ültem.

Ez a hét, a szakmai rendezvény, a tréning arra tanított meg, hogy az őszinte érzelmi odafordulással rengeteget adhatunk azoknak a társainknak, akik elsőre, külsőre, talán mások, valójában a lelkük mélyén mégis pont ugyanolyanok, mint Mi. Ez az, ami igazán számít, értéket ad, szemléletet formál, átkeretez. Erről pedig Nick Vujicic szavai jutnak eszembe, akivel pont 2 éve volt alkalmam személyesen találkozni egy sajtótájékoztatón, aztán pedig végighallgatni a Tüskecsarnokban tartott előadását: 
“…ha hiszel benne, hogy képes vagy jobbá tenni az életedet és ezáltal másokét is, képes vagy pozitív nyomot hagyni a városodon, a hazádon, a világon, cselekedj e hitnek megfelelően.”

Szerző: Vargacz Alexandra, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

A bejegyzés trackback címe:

https://felelosszulokiskolaja.blog.hu/api/trackback/id/tr3714418758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.