Hogyan neveljünk BOLDOG gyermekeket?

Ne szorongj fiam, megoldjuk!

2018. november 04. - MoniLisa

gyermekkori-szorongas.jpg

A gyermekkori félelmekre sokszor legyintünk, mondván katonadolog, egy fiú nem sír, ugyan már, azzal nem kell foglalkoznod... de igenis, kell foglalkoznia. A gyermekek félelmeit nem szabad lebecsülni, nem komolyan venni, még akkor sem, ha a felnőtt életben ez valóban apróságnak tűnik. A fájdalomtól, a kiközösítéstől, a megfelelési kényszertől kialakult vélt vagy valós félelmeknek van megoldása, de ehhez elsőként meg kell hallgatnunk a gyermekünket, hogy utána együtt kereshessük ezeket a megoldásokat. Nekünk a gyermekagykontroll volt az egyik legnagyobb segítség, eszköz, melyet a gyermekeim önállóan, saját érzéseiket, gondolataikat ismerve és kontrollálva használni tudtak saját maguk megnyugtatására.

Manapság egyre többet halljuk, hogy a gyerekeknek fáj a hasa, feje, akár torka, ha iskolába kell indulni egy-egy érzelmileg feltöltő családi hétvége után, és valóban eljutnak odáig, hogy pszichoszomatikus tüneteket produkálnak, csak mert félnek egy-egy tanártól, dolgozattól, feladattól vagy épp saját osztálytársuktól. Jómaguk sem tudják megfogalmazni az érzéseiket, de egy biztos, nem érzik jól magukat.

Hasonló eset, amikor a családban válás vagy haláleset történik, félnek, megijednek és ezt vagy kimondják, vagy a viselkedésük igen intenzíven megváltozik, csendesebbek lesznek, befelé fordulnak, rosszul alszanak.

 

Mi a szülő feladata?

Felismerni a problémát, meghallgatni a gyermeket, őszintén, odafordulással, egyenrangú partnerként megbeszélni a problémát és a legfontosabb, közös megoldásokat keresni.

Segítség lehet a probléma feldolgozásában, ha saját gyermekkorunkból hozunk példákat számukra, ottani megküzdési stratégiáinkat elmesélve, de segítség lehet olyan mese, gyógyító mese is, amiben látunk, érzünk hasonlóságokat a problémával.

 

Mindig álljunk a gyermek mellé!

Ha épp a halál foglalkoztatja, akkor ne vigyük temetőbe, semmilyen családi elvárás esetén se.

Ha fél a kutyáktól, állatoktól, akkor adjunk neki teret és terepet a félelmei feloldására, de ne kényszerítsük cuki kutya simogatásra.

Ha iskolai zaklatás, kiközösítés problémájával állunk szemben, akkor világosítsuk fel a jogairól, az önvédelemről, próbáljuk meg drámapedagógiával, pszichodrámával megtámogatni.

 

Háttértámogatás

Mindig legyenek kontrollpontjaink, mentoraink, szakértők, akiktől szakmai véleményt tudunk kérni, a saját problémáink mélységét illetően, hol és mikor kell esetleg beavatkozni, mikor kell terápia, milyen módszerek vannak. Fontos, hogy csak olyan embertől kérjünk tanácsot, akiben megbízunk, hisz legféltettebb kincsünket, a gyermekünket bízzuk rá.

Ne féljünk a szakemberektől, minden családban, minden gyermek éltében jöhetnek nehézségek, amik jó esetben hamar elmúlnak, de ehhez meg kell őket támogatni és komolyan venni őket, legyen ez egy óvodás vagy egy kiskamasz problémája.

 

Ne halat adj a kezébe, hanem tanítsd meg horgászni!

A legnagyobb ajándék, ha az ember megtanulja, hogy számíthat magára, és igen, néha saját magunkat saját magunk hajánál fogva kell kirántani a mélységből. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha ismerjük magunkat, a gondolatainkat, és mindezeket kezelni tudjuk. Nekem és a gyermekeimnek ehhez a legnagyobb segítség a gyermekagykontroll volt, mely egy működő módszer ahhoz, hogy fájdalmainkat, félelmeinket kordában tartsuk, alvásunkat kiegyensúlyozottá, nyugodttá tegyük. Megtanultunk elcsendesülni, meditálni, kikapcsolni a napi őrületből, hajtásból, amit sok esetben mi magunk csinálunk magunknak.

iskolai_szorongas.jpg

A gyerekek napi 8 órát az iskolában, napi 2-3 órát különórán töltenek... hol lesz ebben az érzelmi és fizikai megnyugvás? Láttam a túl sok inger általi feszültségeket rajtuk és kerestem a megoldást, amivel az időt kitágíthatom és megnyugvást biztosíthatok számukra.

Nem véletlen, hogy számtalan kutatás bebizonyította, hogy milyen jó hatással van a gyermekekre is a meditáció, az ellazulás fizikai és lelki szinten. Sajnálom, hogy Prof. Dr. Bagdy Emőke ilyen jellegű előterjesztését nem sikerült beilleszteni a tanmenetbe.

De sebaj, megkerestem a magunk útját es találtam egy olyan különleges tanárt, aki azóta jóbarátunk, szakértőnk a Felelős Szülők Iskolájában, Tihanyi Ritát, aki olyan odaadóan és megnyugtatóan kalauzolja a kisiskolásokat és tiniket is a gyermekagykontroll módszerének elsajátításában, mint senki más.

Ismerjetek meg Őt és szemléletet, hogy segíteni tudjon a ti gyermekeitek befeszüléseinek feloldásában is, szívvel ajánlom.

Következő előadása a témában november 8-án lesz, részletek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://felelosszulokiskolaja.blog.hu/api/trackback/id/tr2714352941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.