Hogyan neveljünk BOLDOG gyermekeket?

Áldás, békesség

A Reformáció 500 margójára…. ahol a lélek tanul

2018. január 23. - MoniLisa

img_0781.jpg

Egy kicsiny falu iskolájában jártunk egy napsütéses januári napon a Szársomlyó lábánál, egy aprócska településen Baranyában, Nagyharsányban.

Alig 200 fős iskola, zegzugos folyosókon iskolai egyenruhába öltözött, de közel sem milliós kocsikból kiszálló gyerekek. A folyosón sorakozó van, kedves fegyelem. Hangos köszönés: „Áldás, békesség!”

Mit jelentett ott és akkor a reformáció? Lelassulást, elfogadást és rácsodálkozást, hogy ezek a sok esetben tanyavilágból vagy akár más nehéz sorsból jövő gyerekek milyen tisztelettel voltak felénk, milyen hálásak voltak azért, hogy a Mozaik Múzeumtúrának hála egy élménynappal lettek gazdagabbak, mert ez Hozzájuk nem jön oly sűrűn. Kedvesen, lelkesen és fegyelmezetten vettek részt a Reformáció 500 éves jubileumát fókuszba állító történelmi vetélkedőn, amit nem mellesleg Balatoni József, alias Jocó bácsi tartott, aki hazajött ide, hisz a mára már ismert, élmény alapú oktatás zászlóját lengető pedagógus itt gyakornokoskodott a Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolájában. Itt dolgozik a mai napig is akkori mentora, jelenleg is jó barátja, Gál Zsolt az iskola igazgatóhelyettese. Jó volt látni a tanárok emberi kapcsolódását...

 A gyerekek a Reformáció 500 emlékév apropóján saját csapatindulókkal készültek, egyszerűen, helyesen, bár ők sem hagyták parlagon a diákok által oly kedvelt multimédiás tartalmakat, de szinte minden csapat használt régi címereket, bibliai idézeteket. Készültek, önfeledten előadták műsorukat. Voltak köztük Reformerek, KálWINisták és még számtalan ötletes csapatnév és tartalom.

img_0905.jpg

Zsűriként és az esemény moderátoraként ültem köztük. Eközben szinte egy varázspálca ütését éreztem magamon, megállt az idő, nem tudtam, hogy milyen időparadoxonba kerültem, már szinte a hangjukat sem hallottam, elmosódott a kép, csak szemlélődtem. Figyeltem őket, mások voltak, mint az eddigi gyerekek, nemcsak a ruhára vagy esetleg a bőrszínre gondolok. A lelkük szépsége, őszintesége ült ki az arcukra, abban és ott a pillanatban boldogok voltak, előadták önmagukat és mi megtapsoltuk őket. Mert megérdemelték a gyerekek és a tanáraik is.

Mert hitet tudtak adni, mert emberséggel, szeretettel és odafordulással tudtak lenni egymás iránt. Mert láttam, ahogy az iskola udvarán a gyerekek meg merik ölelni a tanáraikat, mert merik azt kiáltani a csapat induló végén, egymást megölelve, hogy: "magyarok, cigányok, horvátok együtt"!

És ilyenkor talán megértjük, hogy nem a külsőségek fontosak, a milyen kocsival hoztak ma a suliba, a hányas iphone-od van vagy épp a téli szünetben melyik mediterrán szigeten nyaraltál? kérdésekre adott válasz. Ha megadatott, az sem baj, ...de a fókusz máshol van.

img_0801.jpg

 Itt a 14-18 fős osztályokban még ismerik egymást, beszélgetnek, nehézségekkel és örömökkel együtt… van Marika néni és Attila bácsi nevelők, tanítók, akik gondoskodnak a gyerekekről... Talán itt érvényesülhet, a mindenkit saját magához mérünk elve, hogy mennyit fejlődött magához képest, hogy onnan, ahol ő tart mennyi erőfeszítés árán lépett előre a tanulás vagy a társas együttműködés területén.

Több múzeumból érkeztünk, Budapestről, Pákozdról, Kecskemétről, Szolnokról, Érdről, Siklósról…. és vittük el a foglalkozásokat az iskolába, ahol Pécsről és Drávafokról is érkeztek diákok. A Siklósi Vár huszárai, lovagjai, Katonai Emlékpark Pákozd alaki kiképzése, a Magyar Nemzeti Múzeum   Ige-Idők című kiállítás feladatai, Reptár – Szolnoki repülőmúzeum modern virtuális valóságot illusztráló szemüvegén keresztüli repülés vagy épp a Magyar Földrajzi Múzeum utazókról szóló kiállítás ízelítője ....mind színes és érdekes volt. Az egyik legnépszerűbb itt is a Leskowsky Hangszergyűjtemény „hangszersimogatója” volt, hisz kit ne varázsolna el a didzseridu hangja és még számos különleges ütős és vonós hangszer, amivel közös, nagy zenélést is lehet tartani, kipróbálni. A gyerekek felkészültek és ügyesek voltak. Kérdeztek és beszélgettek, nem voltak motiválatlanok, amit sajnos sok, jól szituált városi iskolában megtapasztaltunk. 

img_0840.jpg

Hiába utaztunk összesen 7 órát, mégis feltöltődés volt ez a kirándulás. Azt látni, hallani, hogy egy piciny Baranya megyei faluban a pedagógusok küzdenek a gyermekekért, jobb és még annál is jobb oktatási módszereket próbálnak alkalmazni, mini kurzusokat tartanak, tehetséggondozásra pályáznak, hogy utat mutathassanak a gyerekeknek, segítenek jövőképet rajzolni. Kiemelnek gyerekeket akár a mélyszegénységből is, emberi és szakmai szívvel. „Respect” és ahogy mondtuk és ígértük tegnap az iskolát különleges elköteleződéssel vezető igazgatónőnek - Pintérné Lázok Orsinak -, ott leszünk Veletek, és hozunk még élménynapokat, segítünk bebizonyítani a gyerekeknek, hogy kell  a példakép és van előre, mert ezeknek a gyereknek talán még a napi betevő falatnál is fontosabb a lelki táplálék, a motiváció.

img_0824.jpg

Lehet, hogy a reformáció és a pedagógia szavaknál ma átírtam egy értelmezést a saját értelmező kézi szótáramban… nem lehet, biztos. Kívánom, hogy a pedagógia, az életre nevelés mindenhol, olyan értelmezést nyerjen, mint a PRK Nagyharsányi Általános Iskolájában.

A bejegyzés trackback címe:

https://felelosszulokiskolaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8013598119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.